Budapest – Jajce – Pliva-tó (szállás: szálloda)
A reggeli órákban indulunk autóbusszal Budapestről. A napunk első része utazással telik, melynek során déli irányban átutazunk Magyarországon, belépünk Horvátországba, majd nemsokára Bosznia-Hercegovinába. Az 1995-ben véget ért balkáni háborúk óta Bosznia-Hercegovina egy fiatalos, gyorsan fejlődő és rendkívül izgalmas helyszín az utazók számára. Ez az ország érdekes kakukktojás Európában: az építészete, a hangulata erős keleti hatást tükröz, ami érthető, ha az ötszáz éves török megszállásra gondolunk. Keresztény templomok helyett főleg mecseteket és minareteket láthatunk, az óvárosok keskeny utcácskái pedig török bazárokat idéznek. Bosznia hegyes-völgyes vidéke ideális terep az aktív pihenést kedvelőknek, számos túra és kirándulás ideális helyszíne, miközben ősi kultúrákat ismerhetünk meg, és nem utolsó sorban az ország konyhája is egészen kiváló. Délután érkezünk meg az ország középső részében található Jajce kisvárosába, és a hozzá közeli Pliva-tó partjára. Először elfoglaljuk a szállásunkat egy tóparti hotelben, majd a nap hátralévő részében Jajcéval, Bosznia egyik legszebb településével ismerkedünk meg. Végigsétálunk a hangulatos belvároson, aminek a közepén egy 21 és egy 18 méter magas vízesés található, azok a vízesések, amiket Csontváry Kosztka Tivadar is megfestett. Több kilátóhelyről is megcsodálhatjuk a Pliva és Vrbas folyók találkozásánál lezúduló vízeséseket, majd egy lépcsősoron felkapaszkodunk a fellegvárba. Közben megnézhetünk egy középkori templomromot is. A nap végén Jajce belvárosából visszautazunk a Pliva-tó menti szállodánkba, ahol az étterem teraszán megkezdhetjük ismerkedésünket a csodálatos balkáni konyhaművészettel.
Jajce – Travnik – Visoko – Piramisok völgye – Mostar
(szállás: szálloda, étkezés: reggeli)
Reggel elhagyjuk Jajce városát és a közeli Travnikba utazunk, amely az oszmán uralom idején a török helytartók állandó székhelye volt. Később, 1882-ben itt született Ivo Andric, a város Nobel-díjas írója, aki számára kifogyhatatlan ihletforrás volt Travnik középkorias-török hangulata. Közösen felkeressük a 15. századi várat, megnézzük Ivo Andric szülőházát, majd a Sarena-mecsetet. Ezután a rendkívül kellemes Plava Voda, azaz a Kék víz nevű városrészt keressük fel, ahol az átfutó patakon kis kőhidak ívelnek át, a gyors folyású folyó mentén pedig pisztrángot kínáló éttermek sorakoznak. Travnik után a Visoko kisvárosa mellett található, úgynevezett Boszniai piramisok völgyébe látogatunk. 2005-től folynak itt intenzív régészeti ásatások, amik eredményei erősen megosztják a tudományt. Az tény, hogy több túlságosan is szabályos hegy magasodik Visoko mellett, amik anyaga keményebb a környéken fellelhető kőzeteknél. A talán üreges piramisok alatt alagutak vagy folyosók húzódnak és találtak több rovásírást tartalmazó követ is. A legtöbb régész vitatja, hogy a piramisokat emberek építették volna, míg mások egyenesen az egyiptomi és a maja piramisokhoz hasonlítják őket és különleges ezoterikus erővel ruházzák fel a piramisokat. A helyszínen lesz elegendő időnk akár a saját elméletünk felállítására is, majd a Bosznia déli részén található Mostar városába utazunk. Elfoglaljuk az óvároshoz közeli szállásunkat, ahol egymás után hét éjszakát fogunk eltölteni.
Mostar – Blagaj – Buna-forrás – Stjepan herceg vára – Mostar
(szállás: szálloda, étkezés: reggeli)
A délelőttünket Bosznia-Hercegovina leghangulatosabb és legismertebb városában, Mostarban töltjük. A város szíve, az ország jelképe, az Öreg-híd, amely 21 m magasan a Neretva folyó felett ível át és köti össze Mostar óvárosának két felét. A hidat eredetileg 1556-ban a törökök építették és a lenyűgöző formája miatt már akkor „megkövült Holdnak” nevezték. Aztán 1993-ban a balkáni háború idején a boszniai horvátok felrobbantották a hidat, aminek az újjáépítése csak 1996-ban kezdődhetett meg. A munkálatokban magyar szakemberek is részt vettek. A korabeli anyagokat felhasználva, sőt a középkori technikát alkalmazva épült újjá az Öreg-híd, amely a legapróbb részletekig megegyezik az eredetivel. Miután a híd visszanyerte eredeti pompáját, úgy kapta vissza Mostar is a régi rangját és vált ismét Dél-Európa egyik legelragadóbb városává. A központ tökéletesen őrzi a macskaköves török-oszmán hangulatot, ahol a keskeny utcákon múzeumok, mecsetek, kis kézműves boltok, kávézók és éttermek sorakoznak. A Neretva meredek partján található vendéglők teraszairól kitűnő panoráma nyílik az Öreg-hídra. Felkeressük a Koszki Mehmed pasa mecsetét, ahol a kilátás kedvéért egy szűk csigalépcsőn fellépcsőzhetünk a minaret tetejébe. Nem messze innen találjuk a Török házat, ahol egy korabeli mostari család életébe nyerünk bepillantást. Délután a közeli Blagaj faluba utazunk, ami a Buna folyó mellett épült. Blagaj nevezetessége a Buna-forrásnál, magas sziklafalak lábánál épült derviskolostor, aminek megnézzük a belső termeit. Ezután egy rövid túra következik, melynek során felkapaszkodunk a Blagaj felett emelkedő Stjepan herceg várának maradványaihoz. A 310 m magas hegy tetejéről remek kilátás nyílik a környező vidékre. Táv: 3 km, szint: fel 250 m, le 250 m. (**) A kirándulást követően visszautazunk Mostarba, a szállásunkra.
Mostar – Rafting a Neretván – Mostar
(szállás: szálloda, étkezés: reggeli, a fakultatív program során ebéd)
Ezt a napot teljes egészében egy fakultatív programmal töltjük, egy izgalmas raftingtúrával a Neretva folyón. Aki szeretne részt venni a vadvízi evezésen, azokkal Konjic faluba utazunk, túránk kiindulópontjába. Itt neoprén ruhát, mentőmellényt és sisakot kapunk, majd egy rövid elméleti oktatáson is részt veszünk. Ezután nyolc személyes gumitutajokba szállunk, amiket profi helyi vezetők irányítanak és indulhat is a kaland. A Neretva végig gyönyörű természeti környezetben, zöldellő hegyek között kanyarog. Egyes szakaszai szélesek és csendesek, de sok helyen összeszűkül, így a folyása is felgyorsul és kisebb-nagyobb zúgókat alkot. Több olyan szakaszon is áthaladunk, ahol a folyót övező sziklafalak csaknem függőlegesek. Szakavatott vezetőink segítségével biztonságban kelhetünk át a zúgókon, de garantáltan vizesek leszünk. Dél körül Klek falu környékén kikötünk a parton, hogy megebédeljünk, majd folytatjuk evezésünket. A kora délutáni órákban ér véget raftingtúránk, miután megérkeztünk Stari Mlin településére. Átöltözünk, beszállunk autóbuszunkba és visszautazunk a mostari szállásunkra. A nap hátralévő része a pihenésé; az időnket a legjobban az óvárosban sétálva és valamelyik kellemes hangulatú vendéglőbe betérve tölthetjük el.
Mostar – Dubrovnik – Mostar (szállás: szálloda, étkezés: reggeli)
Ezen a napon egy időre elhagyjuk Bosznia-Hercegovinát és átkelünk Horvátországba. A célunk, hogy alaposan megismerkedjünk Dubrovnikkal, ami nem csak Horvátország, de egész Dél-Európa egyik legszebb középkori városa. Dubrovnik (régi nevén Raguza) óvárosa 25 méter magas falakkal van körülvéve, aminek a tetején végigsétálva páratlan panorámában láthatjuk az Óvárost. A tökéletes állapotban lévő, világi és egyházi épületekkel valamint történelmi és művészettörténeti emlékekkel rendelkező Óvárost az Unesco az elsők között nyilvánította Világörökségnek. Széles utcák, tágas terek, szökőkutak, szűk sikátorok, kávézók, szobrok, középkori épületek, pompás templomok, díszes paloták, a háttérben hegyek és az Adria – nem véletlenül a világ egyik legelragadóbb városa Dubrovnik. Alig akad utazó, aki ne lepődne meg az Óváros látványán, amikor először pillantja meg azt. Miután a városfalak tetején körbesétáltunk Dubrovnik Óvárosán, szabadprogram keretében ismerkedhetünk meg a macskaköves utcákkal és terekkel. Érdemes felkeresni a Tengerészeti Múzeumot, Onofrio kútját, a Sveti Spasa templomot, egy szerb ortodox templomot, az Óratornyot, valamint a Roland-oszlopot. Dubrovnikban több remek étterem is található, közülük sok szép kilátással is rendelkezik a tengerre vagy az Óváros utcáira. A késő délutáni órákban elhagyjuk a várost és visszautazunk Bosznia-Hercegovinába, Mostarba.
Mostar – Bjelasnica-hegység – Szarajevó – Mostar
(szállás: szálloda, étkezés: reggeli)
A reggeli után egy félnapos gyalogtúrára indulunk a kétezer méter magas Bjelasnica-hegységbe, ami a Szarajevóban megrendezett Téli Olimpia helyszíne volt 1984-ben. A túránk kiindulópontját, az egykori olimpiai játékok helyszínét autóbusszal közelítjük meg, majd innen gyalogosan folytatjuk utunkat. A Bjelasnica felső régiója, túránk helyszíne havasi rétekkel borított, gyönyörű magashegyi táj, a magas hegycsúcsok azonban sziklásak. A túránk során érintjük az 1469 m magasan épült Lukomir falut, ami a hegység legmagasabban fekvő és éppen ezért a legelzártabb települése. A kőből épült és cseresznyefa zsindelyekkel fedett házakon kitűnően megfigyelhetjük a tradicionális építészet jellegzetességeit. Ezt követően érünk a titokzatos Rakitnica-kanyonhoz, ami a legutoljára felfedezett dél-európai kanyonrendszer. A 26 kilométeren keresztül kanyargó keskeny sziklaszurdok falai egyes helyeken elérik a 800 méteres mélységet is. Ezt a csodás kanyont felülről csodálhatjuk meg több kilátópontból is. Táv: 9 km, szint: fel 480 m, le 480 m. (***) A gyalogtúránk a kora délutáni órákban ér véget, majd az innen egész közeli Szarajevóba utazunk. Bosznia-Hercegovina fővárosa rendkívüli tempóban fejlődik, annak ellenére, hogy a balkáni háború idején csaknem három évig ostrom alatt állt. Ennek ellenére mindebből mára már alig látszik valami. A számos mecset és templom valamint a török kori Óváros teljes pompájában várja látogatóit. A várossal szabadprogram keretében ismerkedhetünk meg. A legérdekesebb természetesen a Bascarsija, azaz a török városrész, aminek útvesztő-szerű utcácskáiban kedvünkre bolyonghatunk. Rengeteg kézművesműhely és üzlet, apró kávézók és vendéglők, ráérősen beszélgető öregek és a modern bárokban üldögélő fiatalok jellemzik a hangulatot. Az Óváros legfőbb nevezetessége és egyben a szarajevóiak találkozóhelye a főtéren található, mór stílusú díszes Sebilj kút, amit egy konstantinápolyi (isztambuli) szökőkútról mintáztak. Egészen estig maradunk a városban és csak ezután utazunk vissza Mostarba. Késő este érkezünk meg a szállásunkra.
Mostar – Hutovo Blato Rezervátum – Kravica-vízesés – Pocitelj – Mostar
(szállás: szálloda, étkezés: reggeli, a fakultatív program során ebéd)
Ezen a délelőttön Bosznia-Hercegovina egyik legértékesebb madárrezervátumába, a Hutovo Blato Természeti Parkba látogatunk. A Derani-tó és a környék folyói kiterjedt vízi élőhelyet biztosítanak a madarak számára, amellett, hogy a vidéket lenyűgöző természeti környezetet jellemzi. Egy fakultatív program során kisméretű motoros hajókba szállunk és egy látványos vízi kiránduláson veszünk részt a háborítatlan öblök, titkos folyóágak és mocsaras vidékek között. Egy szakember beavat minket a rezervátum növény- és állatvilágának titkaiba, de lesz szabadidőnk is a parkban, sőt meg is ebédelünk a kirándulás során. Ezt követően az ország talán legpompásabb zuhatagához, a Kravice-vízeséséhez utazunk. A környező hegyekből lezúduló folyóvíz kisebb vízeséseket alkotva fog körbe egy idilli lagúnát, aminek a vizében akár meg is mártózhatunk. A 25 m magas és 100 m széles vízfüggönyt – amely a Plitvicei-tavak legszebb zuhatagait idézi –, több kilátópontból, sőt akár néhány kávézó és étterem teraszáról is megcsodálhatjuk. Délután a középkori hangulatú Pocitelj kisvárosába látogatunk, amit sokan egyenesen Bosznia-Hercegovina gyöngyszemének tartanak. A szépen helyreállított török-oszmán városka házai fölött egy vár trónol, ahonnan remek kilátás nyílik a településre valamint a mellette folyó Neretva folyóra. Érdemes továbbá megnézni a Dadzi-Alija mecsetet és a Sinan-Ibrahimpasa medreszét, azaz vallási iskolát, majd inni egy kávét Pocitelj valamelyik hangulatos vendéglőjében. A késő délutáni órákban indulunk vissza a mostari szállásunkra.
Mostar – Prenj-hegység – Mostar (szállás: szálloda, étkezés: reggeli)
Utazásunk végén egy egész napos gyalogtúrát teszünk a Mostarhoz közeli Prenj-hegységben, a „boszniai Himalájában”, a Dinári-hegyvonulat egyik legvadregényesebb hegységében. A 2155 m magas hegység felszíne különleges: mészkő alkotja, tehát nagyon sok jellegzetes karsztforma jellemzi, ugyanakkor a jégkorszaki gleccserek nyoma is jól látható a csipkézett csúcsokon és hegygerinceken. A buszunkkal az 1050 m magasan épült Rujiste faluba utazunk; innen indul a gyalogtúránk. Egy kitaposott és jelzett hegyi ösvényen indulunk el felfelé, amely a Bijele Vode völgyben vezet. Megpihenünk a boszniai hegymászó-szövetség menedékháza mellett, majd folytatjuk túránkat. Elhagyjuk az erdőhatárt, miközben a környékbeli hegycsúcsokat egyre közelebbről láthatjuk. Hamarosan felérünk az 1700 m magas Prijevorac csúcsra, ahonnan gyönyörű panoráma tárul a szemünk elé. Miután kifújtuk magunkat, leereszkedünk a hegytetőről és egy sziklás ösvényen a Boracko-tó felé indulunk. Hamarosan elérjük a fenyveseket, majd a lombhullató erdőt, amiben hosszasan ereszkedünk egészen a gyönyörű környezetben megbúvó, kicsiny Boracko-tóig (402 m). Táv: 16 km, szint: fel 650 m, le 1300 m. (****) A buszunk itt várakozik ránk, amivel visszautazunk Mostarba.
Mostar – Budapest (étkezés: reggeli)
A kora reggeli órákban indulunk Mostarból haza Magyarország felé. Átszeljük Bosznia-Hercegovinát, megteszünk egy rövid szakaszt Horvátországban, majd belépünk Magyarországra. A késő esti órákban érkezünk Budapestre.
A gyalog- és vízitúrák nehézsége
- Utazásunk két kisebb és rövidebb gyalogtúra mellett egy egész napos túrát tartalmaz. A két félnapos túra nehézsége könnyű-közepes. Sem a távolság, sem a szintemelkedés nem jelentős, így ennek a túrának a végigjárására a kevésbé gyakorlott túrázók is vállalkozhatnak. Nehezebb a Prenj-hegységben szervezett túránk, ami tipikus magashegyi környezetben, sziklás ösvényeken vezet. Ennek a gyalogtúrának a végigjárásához mindenképpen szükséges a túrázási tapasztalat, továbbá lényeges a magabiztos mozgáskoordináció és lépésbiztonság. Kizáró ok bármilyen szív- és érrendszeri valamint mozgásszervi betegség.
- A túrák és kirándulások során melegre kell készülnünk, így minden alkalommal sok ivóvizet kell magunkkal vinnünk egy kisméretű hátizsákban.
- A túrák természetesen ki is hagyhatóak, ilyenkor a szállásunkon vagy a buszunknál lehet maradni.
- Az egész napos raftingtúrán való részvétel feltétele a biztos úszni tudás. Ezen kívül semmilyen technikai előképzettség vagy képesség nem szükséges a részvételhez, mivel a szükséges ismereteket a helyi vezetőink indulás előtt gyorsan elmagyarázzák.
- Szükséges felszerelés, a szállásunk részletes leírása, várható időjárás, pénznem, belépők árai...
Minden fontos tudnivalót elolvashatsz ezen az oldalon.