Budapest – Párizs – utazás Dél-Amerika felé
(éjszaka a repülőn, étkezés: a repülőn szokásos)
Délután indul menetrendszerű repülőjáratunk a budapesti Liszt Ferenc (Ferihegy) repülőtérről. Párizsi átszállás után indulunk Dél-Amerika felé. Az éjszakát a repülőn töltjük.
Santiago de Chile (szállás: hostel, étkezés: a repülőn szokásos)
Az Atlanti-óceán fölött átrepülve, délelőtt érkezünk meg Chile fővárosába, Santiago de Chile repülőterére. Először a szállásunkra utazunk, majd a szobáink elfoglalása után egy közös városnézésre indulunk. Santiago modern metropolisz, tele lenyűgöző épületekkel, parkokkal, üzleti- és lakónegyedekkel. Elsőként a legszebb koloniális épületeket keressük fel, köztük az Elnöki Palotát, a Nemzeti Múzeumot és a Katedrálist, amelyek mind a Plaza de Armas tér közelében helyezkednek el. Majd felkeressük a város legnagyobb piacát, egy hatalmas vásárcsarnokot, ahol az egyik kis étteremben megkóstolhatjuk a frissen fogott halakból készült ételeket. Utána pedig az ebben az időszakban éppen érő friss gyümölcsökből – cseresznye, sárgabarack, eper – válogathatunk. Ezt követően Santiago legnagyobb, mediterrán hangulatú parkján (Park Forestal) keresztül sétálunk el a San Cristóbal nevű hegy lábához. Siklóval érjük el a hegy tetején épült kilátót, ahonnan szép időben kitűnő panorámában gyönyörködhetünk; madártávlatból láthatjuk innen szinte az egész várost. Városnéző sétánkat Santiago bohém negyedének színes házai között fejezzük be. Az éjszakát egy hostelben töltjük.
Santiago de Chile – Salto del Laja – Pucon
(szállás: hostel, étkezés: reggeli, ebéd)
Reggel egy speciálisan felkészített overland truckkal („teherautóval”) vágunk neki a Tűzföldig, egészen pontosan Ushuaia városáig tartó távnak. Ez a jármű végig a rendelkezésünkre áll az egész utazás alatt. A különleges járművünkre több okból is szükségünk lesz: jónéhány alkalommal kihasználjuk terepjáró képességeit, valamint a konyháját, mivel utazásunk során szinte végig a természetben leszünk, távol a városoktól. Santiagóból dél felé indulunk ahol kiterjedt borvidékek, farmgazdaságok és fenyőerdők között vezet az út. Megállunk Salto del Laja kisvárosában, hogy megcsodáljuk az itteni, 47 m magas, lenyűgöző szépségű zuhatagot. Lényegében az egész napunk utazással telik; célunk Pucon üdülővárosa, mely a Villarica-tó és a hasonló nevű vulkán mellett található. Chile tóvidékén járunk, mely messzeföldön híres a természeti adottságairól. A hóval borított vulkánokat vörösfenyő-őserdők és sötétkék vizű tavak szegélyezik. Több üdülőövezet is található ezen a vidéken, mivel egész évben rengeteg a program-lehetőség. A késő délutáni órákban érkezünk meg Pucon kisvárosába, ahol két éjszaka erejéig egy hostelben lesz a szállásunk.
Pucon – Villarica vulkán – Pucon
(szállás: hostel, étkezés: reggeli)
Ezen a napon fakultatív program keretében egy könnyű, de nagyon látványos vulkántúrára indulunk a Pucon mellett emelkedő és tökéletes kúp alakú Villarica tűzhányón. A 2847 m magas vulkán az egyik legszebb a világon. Ma is aktív, ami azonban némi kigőzölgésben ki is merül. A szállásunkról egy kisbusszal érjük el a Villarica Nemzeti Park területén található sífelvonót, amivel percek alatt 1800 méteres magasságba emelkedünk. Mivel a Villarica vulkán felső régióját szinte egész évben hó fedi, ezért a túra során téli körülményekre kell számítanunk. Hágóvasat húzunk a bakancsunkra és így vágunk neki az előttünk álló ezer méteres szintemelkedésnek. A helyszínen kapott hágóvas használata nem igényel semmilyen előképzettséget, a használatára inkább csak a biztonságérzet miatt van szükség. Miután a hegyivezetőink elmagyarázták a túrával és a hágóvassal kapcsolatos ismereteket, nekivágunk az előttünk álló távnak. Körülbelül 3-4 órán keresztül gyaloglunk felfelé nem túlságosan meredeken, amíg el nem érjük a füstölgő krátert. A 2847 m magas csúcson elénk táruló panoráma lélegzetelállító és valóban minden fáradtságot megér. Csupán pár lépésre állhatunk a kráter szélétől, miközben jól láthatjuk a közelben magasodó Quetrupillán és Lanín vulkánokat is. Miután kellőképpen kipihentük magunkat, a lejutásnak egy meglehetősen gyors és kalandos módját választjuk. Műanyag csúszkák segítségével, minden veszély nélkül, lényegében fél óra alatt leszánkózunk a gleccseren, egészen a túránk kiindulópontjába. Táv: 5 km, szint: fel 1050 m, le 1150 m, menetidő: 4-5 óra. (****) Ezt követően visszautazunk a szállásunkra. A túrán való részvételhez csupán sportos kondíció szükséges, magashegyi tapasztalat nem. Akik azonban mégsem szeretnének részt venni a hegyi túrán, azok Pucon városával és a mellette található tóval ismerkedhetnek meg alaposabban. Pucon szinte egy Alpok-beli üdülőváros képét nyújtja. A hangulatos belvárosban remek kávézók, éttermek és üzletek sorakoznak. A kikötőben kajakokat bérelhetünk, amikkel rövid vízitúrára indulhatunk a város mellett elterülő tavon. Az este folyamán a közeli Rio Liucura völgyében található termálfürdőben pihenhetjük ki a mai nap fáradalmait. Az éjszakát Pucon egyik hostelében töltjük.
Pucon – Villa La Angostura (szállás: hostel, étkezés: reggeli, ebéd)
Reggel elhagyjuk Pucon városát és hamarosan Chilét is. Belépünk Argentínába, miközben az Andok fantasztikus útjain utazunk. A határátkelés helye sem mindennapi, hiszen közvetlenül a határállomás mellett magasodik a 2928 méter magas Copahue vulkán, amely lenyűgöző látványt nyújt. Nemsokára elérjük az Argentin-tóvidék területét, amely a norvég fjordvidéket idézi meg előttünk. Itt kezdődik a Hét-tó elnevezésű autóút, amely San Martin és Villa La Angostura városokat köti össze. Az ország egyik leglátványosabb panorámaútja ez, amelynek hossza nem több 110 kilométernél, mi mégis egy egész napot szánunk a végigjárására. Ennek oka a számtalan látnivaló – kilátópontok, vízesések, homokos tópartok –, amik mellett gyakran megállunk utazásunk során. Természetvédelmi területek és nemzeti parkok kanyargós útjain haladunk keresztül expedíciós teherautónkkal, miközben kristálytiszta vízű gleccsertavakban, cipruserőkben és távoli, hóval borított hegycsúcsokban gyönyörködhetünk. Késő délután érkezünk meg Villa La Angostura üdülővárosába, amely a legnagyobb gleccsertó, a Nahuel Huapi északi partján helyezkedik el. Mivel későn sötétedik, ezért a vacsora után felkereshetünk egy közeli kilátópontot vagy tehetünk egy sétát a Quetrihué-félszigeten. Az éjszakát egy hostelben tötjük.
Villa La Angostura – San Carlos de Bariloche – Esquel
(szállás: hostel, étkezés: reggeli)
Folytatjuk utunkat az Argentin-tóvidéken, és egy rövid utazás után megérkezünk San Carlos de Barichole városába, amely a Nahuel Huapi tó déli részén épült. Néhány órás pihenőt tartunk itt, melynek során szabadprogram keretében ismerkedhetünk meg Argentína egyik legnépszerűbb outdoor sport-központjával. Az alpesi stílusú várost korábban németek és svájciak építették az Európában megszokott alpesi stílusban, és mellette remek síközpontot is létrehoztak. Barichole az ország csokoládé-fővárosa is egyben; egymást érik a cukrászdák, a pultokon halmokban állnak a különféle tradicionális édességek, helyben készült fagylaltok és sütemények. A városnézés után a közeli Campanario-hegy lábához utazunk, ahol egy fakultatív program keretében kétszemélyes felvonókba szállunk. Néhány perc alatt elérjük azt a kilátópontot, ahonnan a National Geographic összesített toplistája szerint a földkerekség tíz legszebb panorámájának egyike látható. Az elénk táruló látvány valóban páratlan, előttünk tavak, szigetek és félszigetek sorakoznak, a háttérben pedig Észak-Patagónia csipkés, hóval borított hegyei tornyosulnak. Délután folytatjuk utazásunkat déli irányba; hamarosan megérkezünk azokhoz a hegyekhez, amiket a Campanario-hegy tetejéről láthattunk. Ezzel megérkeztünk Patagónia területére, amely egészen a kontinens déli csücskéig tart. A mai éjszakát Esquel kisvárosának egyik egyszerű hosteljében töltjük.
Esquel – Futaleufú (szállás: faházak, étkezés: reggeli, ebéd, vacsora)
Amint elhagyjuk Esquel kisvárosát, hosszú időre búcsút veszünk a nagyobb településektől. Argentínából egy olyan határátkelőn térünk vissza Chilébe, amely legalább olyan káprázatos környezetben kapott helyet, mint az előző. Mai úti célunk Futaleufú egyik családias hangulatú kempingje, ahol patagóniai stílusú faházakban foglaljuk el a szállásunkat. A kemping a Rio Manso partján fekszik és komoly vadvízi kajakos központnak számít. Ez a folyó tartogatja ugyanis Dél-Amerika legizgalmasabb raftingtúráját, amin mi is részt veszünk a délután folyamán. Rengeteg vízre, gyors sodrásra, izgalmas zúgók sorozatára és tengernyi kalandra számíthatunk ezen az igen emlékezetes fakultatív programon. A Rio Manso türkizkék vize egy lenyűgöző kanyonban hömpölyög zabolázatlanul, a kanyon fölött pedig havas hegycsúcsok magasodnak. A raftingtúrához szükséges felszerelést és a vezetőket természetesen egy professzionális helyi kalandiroda biztosítja számunkra. Az evezés után bizonyára jól fog esni a pihenés a kempingünk fűthető medencéjében. Ezen a szállásunkon egy éjszakát töltünk.
Futaleufú – Queulat Nemzeti Park – Puerto Cisnes
(szállás: hostel, étkezés: reggeli, ebéd, vacsora)
Reggel elhagyjuk Futaleufú kempingjének faházait és tovább indulunk Patagónia belseje felé. Körülbelül hat órás utazást követően érkezünk meg a Queulat Nemzeti Parkba, amely gyönyörű tájakat rejt. Meredek fjordok, bővízű folyók, örökzöld erdők, tündöklő gleccserek és kétezer méternél magasabb vulkánok jellemzik a vidéket. A délután folyamán a park egyik leglátványosabb természeti látnivalóját, a Ventisquero Colgante függőgleccsert keressük fel. Egy függőhídon sétálunk át a gleccsertó partjára, majd egy rövid gyalogtúrára indulunk egy olyan kilátópontba, ahonnan tökéletes kilátás nyílik az előttünk magasodó gleccserre, valamint lent a mélyben a gleccsertóra. A jégár felületéről egy kétágú vízesés zúdul a mélybe, amelyek a legszebbek közül valók Dél-Amerikában. A kilátópontból a már ismert útvonalon keresztül térünk vissza járművünkhöz. Táv: 4 km, szint: fel 150 m, le 150 m, menetidő: 1,5-2 óra. (**) Ezt követően egy olyan erdőn keresztül folytatjuk utazásunkat, amelyben Földünk legnagyobb ciprusai élnek, és ahol szinte a Jurassic Park című mozifilm dzsungelében érezhetjük magunkat. A mai éjszakát a Puyuhapui fjord végében megbúvó halászfalu, nevezetesen Puerto Cisnes egyik egyszerű hostelében töltjük.
Puerto Cisnes – Puerto Rio Tranquillo (szállás: hostel, étkezés: reggeli, ebéd)
Puerto Cisnes halászfalut valamint a Puyuhapui fjordot elhagyva a Carratera Austral keskeny és szerpentinekkel teli országútján utazunk tovább. Ezt az 1200 kilométer hosszú utat csak 1988-ban nyitották meg; addig az általa összekapcsolt, teljesen elzárt falvakat csak a tenger felől lehetett megközelíteni. Egészen a General Carrera tóhoz utazunk, amelyik Dél-Amerika második legnagyobb tava, a területén Chile és Argentína osztozik. Ezt a gyönyörű gleccsertavat a hatalmas kiterjedésű Észak-Patagóniai-jégmezőből kiágazó gleccserek táplálják olvadékvizükkel. Overland utazásunk egyik legszebb szakaszán járunk, ahová csak a legelszántabb utazók jutnak el. Közelről láthatjuk a jégmezőt, a belőle kiágazó gleccsereket, az Andok csipkés csúcsait valamint a Torre Castillo sziklatűit. Úttalan utakon vágunk keresztül, ahol hosszú ideig nincsenek települések sem. A mai szállásunk egy egyszerű vendégfogadóban lesz, amely Puerto Rio Tranquillo faluban található.
Puerto Rio Tranquillo – General Carrera tó – Estancia Cueva Los Manos
(szállás: hostel, étkezés: reggeli, ebéd, vacsora)
Délelőtt Puerto Tranquillo kikötőjéből egy motorcsónakos kirándulásra indulunk a General Carrera tavon. Célunkat a különleges Márvány-barlangok jelentik, amiket a Tranquillo folyó hozott létre azáltal, hogy gyönyörű labirintusokat vágott a félsziget mészkőtömbjébe. Közel két órát hajózunk a különleges sziklaalakzatok és barlangok között, sőt motorcsónakjainkkal be is merészkedünk a legszebb barlangok belsejébe. A lenyűgöző kirándulás után folytatjuk utazásunkat Patagónia déli tájai felé. A Patagóniai-jégmező mentén haladunk, miközben újabb határátlépés következik; ezúttal egy 647 m magas hágón keresztül lépünk át Chiléből Argentínába. Ahogy egyre délebbre jutunk, úgy hagyjuk fokozatosan magunk mögött az örökzöld erdőket, amik helyét kopár, szélfútta vidék veszi át. Mai úti célunk a Perito Moreno Nemzeti Park területén található egyik pihenő-állomás, az Estancia Cueva Los Manos. Az éjszakát egy hostelben töltjük.
Estancia Cueva Los Manos – El Chaltén
(szállás: hostel, étkezés: reggeli, ebéd)
A reggeli után egy izgalmas túrára indulunk a Cueva de Los Manoshoz, azaz a Kezek-barlangjához. Az UNESCO Világörökségek között is szereplő barlang különlegességét azok a falfestmények adják, amiket nem kevesebb, mint kilencezer éve Patagónia első lakói, a Tehuelches indiánok alkottak. A barlangot egy rövid gyalogtúra keretében érjük el, melynek során a Pinturas folyó kanyonján gyaloglunk végig. Táv: 6 km, szint: fel 200 m, le 200 m, menetidő: 3 óra. (**) A napunk második fele utazással telik, melynek során az argentin pampákon haladunk déli irányba. Útközben guanako nyájakat láthatunk, de errefelé nem ritka az óriási dél-amerikai futómadár, a nandu sem. A délután folyamán érjük el a Los Glaciares Nemzeti Park északi részén található El Chaltén apró települését. A városka nem túl jelentős, mégis túrázók és komoly hegymászók gyűlnek össze minden évben, hogy láthassák, illetve megmászhassák az Andok két emblematikus hegycsúcsát, a Fitz Royt (3441 m) és a Cerro Torrét (3102 m). E két hegyóriás felé El Chaltén az utolsó lakott település, így mi is itt szállunk meg egy hostelben. Ezen a szállásunkon egymás után két éjszakát töltünk.
El Chaltén – Laguna de los Tres (Fitz Roy) – Chaltén
(szállás: hostel, étkezés: reggeli)
Egész napos gyalogtúrára indulunk az Andok és a Los Glaciares Nemzeti Park egyik leglátványosabb területén. El Chaltén településéről gyalogosan indulunk útnak a Vueltas folyó völgyében. Hamarosan egy kilátópontba érkezünk, ahonnan remek panoráma tárul a szemünk elé; kitűnően beláthatjuk ugyanis innen az alattunk elterülő Vueltas-völgyet. Tovább folytatva túránkat előbb a Chorrillo del Salto hegyi folyó mentén túrázunk, majd nemsokára egy 400 méter magas, törmelékes emelkedőn kapaszkodunk fel. Ekkor érkezünk meg a Laguna de los Tres tengerszem partjára, ahonnan a Fitz Roy 3441 méteres függőleges sziklafalának legszebb panorámája látható. A hegycsúcs és a tó között a Glacier de Los Tres gleccser húzódik. A látvány mondanunk sem kell, lélegzetelállító! Egy magashegyi szentélyben érezhetjük magunkat, amelyet teljesen körbevesznek az Andok káprázatos hegycsúcsai. Miután kellőképpen kipihentük magunkat, a Rio Blanco folyó mellett egy könnyű szakaszon a Fizt Roy keleti oldalához túrázunk, ahonnan megpillanthatjuk a hatalmas Piedra Blancas-gleccsert. Ezt követően legyalogolunk a Santa folyó völgyébe, ahol már vár minket expedíciós teherautónk. Táv: 20 km, szint: fel 1000 m, le 1000 m, menetidő: 7-8 óra. (∗∗∗∗) Rövid utazás során visszatérünk El Chalténbe, de útközben megcsodáljuk a 15 m magas, látványos Chorrillo del Salto vízesést is. Az éjszakát hostelben töltjük.
El Chaltén – Laguna Torre (Cerro Torre) – El Calafate
(szállás: hostel, étkezés: reggeli)
Egy újabb, nagyszerű látvánnyal kecsegtető, egész napos gyalogtúrára indulunk az Andok szívében. Ismét El Chaltén kicsiny településéről indulunk gyalog, ezúttal azonban a Rio Fitz Roy folyó völgyében haladunk egyre följebb. Számos kilátópont esik utunkba, ahonnan nagyszerűen láthatunk egy sor hegycsúcsot, köztük a 2248 m magas Cerro Solo, a 2152 m magas Cerro Techado Negro vagy a 2938 m magas Cerro Adela csúcsokat. Túránk célja a Laguna Torre gyönyörű tengerszeme, melyet a hatalmas Glaciar Torre gleccser lábánál találunk. Innen a legszebb a kilátás a 3102 m magas Cerro Torre döbbenetes sziklatűjére. A hegymászók közt legendák keringenek a félelmetesen nehéz mászásokról, és a rengeteg sikertelen kísérletről. A legnevesebb mászók is, akik komoly sikereket érnek el a Himalájában, sorozatosan kényszerülnek meghátrálásra. Walter Bonatti sziklamászó után a Cerro Torre állandó jelzője a „lehetetlen” és a „kőbe zárt sikoly”. Jellemző, hogy a rettegett északi falat először csak 2005-ben tudta megmászni egy olasz expedíció. Némi pihenés után a Laguna Torre partjáról indulunk vissza El Chalténba. Táv: 15 km, szint: fel 500 m, le 500 m. (∗∗∗) A túra után beszállunk járművünkbe és pár óra alatt El Calafate városába utazunk, amely Patagónia talán leghangulatosabb, igazi kozmopolita települése. A szállásunk egy hostelben lesz, ahol egymás után két éjszakát töltünk.
El Calafate – Los Glaciares Nemzeti Park – Moreno gleccser – El Calafete
(szállás: hostel, étkezés: reggeli)
El Calafate kisvárosát a Los Glaciares Nemzeti Park mellett találjuk, amelyik nemcsak Argentína, de egész Dél-Amerika egyik legnépszerűbb kirándulóhelye. Így nem véletlen, hogy El Calafate a kiindulópontja a nemzeti parkba induló túrák többségének. A délelőttöt ebben a remek városkában töltjük, amelynek központjában hangulatos éttermek és üzletek várják látogatóikat. De érdemes elsétálnunk a Lago Argentino tó partjára is, ahol flamingókat és vadludakat láthatunk. A délelőtti pihentető városnézés után egy félnapos kirándulásra indulunk a Los Glaciares Nemzeti Park területén. Elutazunk az Abajo de Las Sombras öbölbe, ahol egy kis kikötőben hajóra szállunk. Közel egy órát hajózunk a Lago Rico tó víztükrén, amely közvetlenül a Perito Moreno gleccser 60 m magas, gigantikus jégfala előtt terül el. A Moreno gleccser méretei átláthatatlanok, csak a szélessége 4 km, a hossza legalább 250 km. Ennek ellenére ez a hatalmas jégfolyam csupán egy abból a 47 óriási gleccserből, amik a Patagóniai Kontinentális-jégmezőből indulnak el. A Moreno gleccser a világon egyedüliként dacol a globális felmelegedéssel és kiterjedése ma is növekszik, naponta mintegy 30 centiméterrel. A hajókirándulás során közelről láthatjuk a gleccsert, de felkeresünk egy látogatóközpontot is, ahonnan kiépített sétautakról, közvetlen közelről láthatjuk a Moreno gleccser hatalmas jégfalát. A délutáni órákban az erős napsugárázás hatására menetrendszerűen háztömbnyi, átlagosan 60 méter magas jégtömbök szakadnak le óriási robajjal a gleccser előtti tóba. Ezt a nem mindennapi jelenséget közvetlen közelről szemlélhetjük. A késő délutáni órákban utazunk vissza El Calafete kisvárosába.
El Calafete – Puerto Natales – Torres del Paine Nemzeti Park: Pehoe-tó –
Paine Grande menedékház
(szállás: menedékház, étkezés: reggeli, ebéd, vacsora)
A kora reggeli órákban elhagyjuk El Calafate kisvárosát és gyönyörű patagóniai tájakon, végtelennek tűnő pampákon utazunk dél felé. Átlépünk Chilébe, majd egy rövid időre megállunk Puerto Natales városában. Majd tovább folytatjuk utazásunkat, melynek célja a világhíres Torres del Paine Nemzeti Park, Chile és egész Patagónia egyik legszebb területe. A 181.000 hektáros, az UNESCO által is védett park a világ egyik legattraktívabb hegységét foglalja magába, ahol tiszta időben szinte bárhonnan lélegzetelállító a panoráma. A Torres del Paine mintha a hegymászók és fotósok megvalósult álma volna. A sziklamászók napokig vagy hetekig másznak egyetlen gránitfalat, miközben állandóan a viharos széllel, a szabadjára engedett természeti erőkkel küzdenek. A Torres del Paine csúcsainál kevés lenyűgözőbb természeti látnivaló van a földkerekségen. Miután beléptünk a park területére, egy kicsiny kikötőbe utazunk, ahol két éjszaka erejéig búcsút veszünk expedíciós járművünktől. Katamaránra szállunk és keresztül hajózunk a Pehoe-tavon; közben pedig a Torres del Paine legszebb panorámáját élvezhetjük. A hajózás a Paine Grande menedékháznál ér véget, amelyet csak gyalogosan vagy vízi úton lehet megközelíteni. Két éjszakát töltünk ebben a menedékházban, ami nem csupán az egyik legjobb panorámával rendelkező szállásunk az utazásunk során, hanem az egyik legszínvonalasabb is.
Torres del Paine Nemzeti Park: Paine Grande Menedékház –
Francia-völgy – Paine Grande menedékház
(szállás: menedékház, étkezés: reggeli, csomagolt ebéd, vacsora)
Ezen a napon a Torres del Paine Nemzeti Park egyik leglátványosabb túrájára indulunk. A Paine Grande menedékháztól gyalog indulunk útnak a hegység felé. Utunk a Skottsberg-tengerszem mellett vezet, amely a nemzeti park többi tavához képest kisebb méretű, ám látványban vetekszik a többivel. Hamarosan a Paine-hegység lábához érkezünk, ahonnan az út egyre meredekebbé és sziklássá válik. A híres Francia-völgyben haladunk fölfelé, elhaladunk a Francia-gleccser mellett és hamar bejutunk a hegységnek abba a részébe, ahol a legmagasabb csúcsokat láthatjuk. Szinte sorfalat állnak előttünk a hegyek; jobbról többek közt a Cuerno Principal (2600 m) és a Cuerno Espada (2500 m) magasodnak, szemben a hegység gerincét láthatjuk, bal oldalt pedig a 3050 m magas Paine Grande csoport tör az ég felé. Időjárástól függően 700-800 méteres magasságig túrázunk, majd visszatúrázunk a szállásunkra. Táv: 25 km, szint: fel 870 m, le 870 m. (∗∗∗∗) Az éjszakát a Paine Grande menedékházban töltjük.
Torres del Paine Nemzeti Park: Paine Grande menedékház – Pehoe-tó –
Las Torres menedékház – Base de Las Torres – Las Torres menedékház
(szállás: menedékház, étkezés: reggeli, csomagolt ebéd, vacsora)
Ezen a reggelen elhagyjuk a Paine Grande menedékházat; katamaránra szállunk és némi hajózást követően ismét találkozunk expedíciós járművünkkel. Egy rövid utazás vár ránk, melynek során a Torres del Paine hegység keleti oldalához utazunk. Elfoglaljuk a szálláshelyünk a Las Torres menedékházban (120 m), majd egész napos gyalogtúrára indulunk az Ascensio-völgyben felfelé. Először köves terepen gyaloglunk, miközben folyamatosan emelkedünk. Körülbelül két óra elteltével érkezünk a Chileno mendékházhoz, ahol megpihenünk. Utunk egy gyönyörű lenga erdőben, az Ascencio-patak mentén vezet tovább. Nemsokára egy meredek, és hatalmas sziklákkal borított törmeléklejtőhöz érkezünk, melyen fel kell kapaszkodnunk. A fáradtság azonban mindenképpen megéri, hiszen az emelkedő tetején tiszta időben fantasztikus látvány fogad minket. Előttünk magasodnak ugyanis a 2850 m magas Torre Sur, a 2800 méteres Torre Central és a 2248 m magas Torre Norte függőleges sziklatornyai. A látványt a Ventisquero Torres jégmező, valamint egy türkizkék tengerszem teszi tökéletessé. Megpihenünk a 900 m magasan lévő Base Las Torres kilátóhelyen, majd a már ismert útvonalon visszatúrázunk a Las Torres menedékházhoz. Táv: 19 km, szint: fel 900 m, le 900 m. (∗∗∗) Ezen a szállásunkon egy éjszakát töltünk.
Torres del Paine Nemzeti Park: Las Torres menedékház –
Lago Grey – Puerto Natales
(szállás: hostel, étkezés: reggeli, ebéd a fakultatív program esetén)
Reggel elhagyjuk a Las Torres menedékházat és járművünkkel a Torres del Paine hegység nyugati részén található Lago Grey Hotelhez utazunk. Innen indul ugyanis utazásunk egyik legizgalmasabb programja, egy izgalmas fakultatív kajaktúra. Vastag neoprén ruhát öltünk, és két fős tengeri kajakokba szállunk. A vízitúránk célját az aktuális időjárás határozza meg. Szerencsés esetben, szélcsendes időben a Lago Grey víztükrén úszó jéghegyek közé evezünk. Kevés hely van a világon, ahol hatalmas jéghegyek között evezhetünk; a Grey-tó ilyen helyszín: a tóban bizarr formájú és gigantikus méretű jéghegyek úsznak, amelyek mind a távoli és hatalmas Grey-gleccserből szakadtak le. Némelyik úszó jégtömbhöz annyira közel evezhetünk, hogy akár meg is érinthejük. Azonban ha az időjárás kevéssé kedvező, úgy abban az esetben a Serrano folyón lefelé evezve teszünk egy szintén felejthetetlen evezős túrát. (***) Akik a vízitúra helyett inkább gyalogosan kirándulnának, azok számára több kilátópontot is ajánlunk, amik néhány kilométer megtétele után érhetőek el. A programot követően nincs más hátra, mint, hogy elbúcsúzzunk a Torres del Paine Nemzeti Parktól és Puerto Natales városába utazzunk. A mai éjszakát egy hostelben töltjük.
Puerto Natalas – Magellán-szoros – Cerro Sombrero
(szállás: szálloda, étkezés: reggeli, ebéd, vacsora)
Ezen a reggelen egy hosszas utazás veszi kezdetét, melynek során magunk mögött hagyjuk a Puerto Natalest és Patagónia legdélebbi tájait átszelve útnak indulunk Tűzföld felé. Kopár, szélfútta tájon haladunk keresztül, amit lakott települések szinte egyáltalán nem szakítanak meg. A délután folyamán megérkezünk a Magellán-szoroshoz, amely természetes határt képez Patagónia és Tűzföld hatalmas szigete között. Hajóval átkelünk a szoroson és folytatjuk utazásunkat, de már nem kell sokat várnunk, míg megérkezünk mai szállásunkra, Cerro Sombrero kisvárosába. Ezt az éjszakát egy egyszerű szállodában töltjük.
Cerro Sombrero – Ushuaia (szállás: hostel, étkezés: reggeli, ebéd)
Elhagyjuk Cerro Sombrero kisvárosát, majd hamarosan Chilét és immár Argentínában utazva szinte átszeljük Tűzföld területét. A célunk Ushuaia, a világ legdélebbi állandóan lakott városa, amely délebbre fekszik, mint Afrika, Ausztrália vagy Új-Zéland legdélebbi pontja. A délutáni órákban érkezünk Ushuaiába, ahol először elfoglaljuk a szállásunkat egy hostelben, majd egy látványos hajókirándulásra indulunk a Beagle-csatorna vizén. Ez a keskeny szoros választja ketté Tűzföld Chiléhez és Argentínához tartozó részét. A tengerszoros déli oldalán a vad Navarino-hegységet láthatjuk, amely lényegében a legdélebbi jégmentes magashegység, mivel ettől délebbre már csak az Antarktisz található. A hajókirándulás során elsősorban az itt élő állatvilágot figyelhetjük meg. A partokon ugyanis rengeteg pingvin és fóka él, továbbá számos madárfaj is fészkel. A naplemente egy világítótoronynál ér minket, ami után visszahajózunk Ushuaia kikötőjébe. Ezen a szállásunkon egymás után két éjszakát töltünk.
Ushuaia – Tűzföldi Andok – Ushuaia
(szállás: hostel, étkezés: reggeli, vacsora)
Délelőtt az Ushuaia fölött magasodó Martial-hegyre kirándulunk. Először expedíciós járművünkkel a hegyre vezető felvonó alsó állomásához utazunk, majd egy fakultatív program keretében a felvonóval pár perc alatt a magasba emelkedünk. A felső állomástól gyalog folytatjuk utunkat egészen egy kilátópontig, ahonnan lenyűgöző panoráma tárul a szemünk elé. A magasból láthatjuk az alattunk elterülő Ushuaia városát, a Beagle-csatornát, a környező szigeteket, valamint a Martial-gleccsert. Táv: 2 km, szint: fel 100 m, le 100 m, menetidő: 1 óra. (**) A rövid kirándulás után egy hosszabb gyalogtúrára indulunk, melynek során először a Farkasok-völgyében épült menedékházhoz utazunk. Itt egy csodabogár kutyatenyésztő él, aki Alaszkába készült, de a kalandos élete végül Tűzföldre sodorta. Tuactnyi husky és malamut szánhúzó kutyával osztja meg lakhelyét. Innen indulunk túránkra, melynek során először lenyűgöző szépségű mocsaras és ingoványos területen haladunk keresztül. A Carbajal-völgyben egészen a türkiz színű Laguna Amarga tengerszemig túrázunk, melynek partjáról csodálhatjuk a Tűzföldi Andok vidékét. Tovább gyalogolva a hódok birodalmába érkezünk. Tűzföldön több tízezer hód él, amik számára ideális terepet jelentenek az eldugott völgyek. Láthatjuk hogyan épül fel egy hódgát, hogyan szabályozzák az általuk visszaduzzasztott tavak vízszintjét, valamint milyenek a hódvárak, amikben élnek. Némi pihenés után a már megismert útvonalon túrázunk vissza túránk kiindulópontjába. Táv: 10 km, szint: fel 200 m, le 200 m, menetidő: 4 óra. (∗∗∗) A túra után egy hódlesen veszünk részt, melynek során megfigyelhetjük a napnyugta után előmerészkedő és olykor meglehetősen kíváncsi hódokat. Késő este érkezünk vissza Ushuaia városába.
Ushuaia – Buenos Aires (szállás: hostel, étkezés: reggeli és a repülőn szokásos)
A délelőttöt Ushuaia központjában tölthetjük, majd a déli órákban a város repülőterére utazunk, ahonnan egy menetrendszerű járattal Argentína fővárosába, Buenos Airesbe repülünk. A gépünk a késő délutáni órákban érkezik a hatalmas metropoliszba, ahol a repülőtérről a város bohém negyedébe utazunk. Színes épületek, éttermek, galériák és tangóbárok jellemzik ezt a városrészt. Az este folyamán gyalogosan felkeressük a belvárost, ahol megnézzük a Parlamentet és a kikötőt. Ezután egy fakultatív program keretében részt vehetünk egy tangóesten. Buenos Airesben egy éjszakát töltünk.
Buenos Aires – utazás Európa felé
(éjszaka a repülőn, étkezés: reggeli és a repülőn szokásos)
Majdnem az egész napunk rendelkezésre áll ahhoz, hogy kissé megismerkedjünk Buenos Aires városával, Latin-Amerika egyik legnagyobb metropoliszával. Dél-Amerika egyik legfejlettebb fővárosáról van szó, ahol a központban csupaüveg felhőkarcolók és számtalan irodaház magasodik, ám a távolban bádogvárosok terpeszkednek. A várost széles sugárutak szelik át, amiket patináns, koloniális épületek szegélyeznek. Felkeressük a Casa Rosada kormányzati épületét, majd a Florida utcát, amely Buenos Aires sétálóutcája, és belvárosának szíve. A délutáni órákban a repülőtérre utazunk, ahonnan megkezdjük az Európa felé tartó repülőutunkat. Az éjszakát a repülőn töltjük.
Párizs – Budapest (étkezés: a repülőn szokásos)
A délelőtti órákban érkezünk Párizsba, ahonnan Budapestre repülünk. A délutáni órákban érkezünk a Liszt Ferenc (Ferihegy) nemzetközi repülőtérre.
Fotók: Baraka archívum
A gyalog- és vízitúrák nehézsége
- Az utazásunk programja közepesen nehéz gyalogtúrákat tartalmaz, amik átlagosan sportos erőnléttel teljesíthetőek. A szintemelkedés egyik túránk során sem kimagasló, a túrák távolságai azonban egy-két esetben az átlagostól kissé nagyobb. A túrákat nehezítheti a szélsőséges időjárás, ezért a megfelelő felszerelés elengedhetetlen. A túrák többsége végig kitaposott, jól járható ösvényen vezet, de egy-egy esetben előfordul lápos, ingoványos terep valamint hómező.
- A Villarica vulkán megmászása során helyben bérelt hágóvasakat csatolunk bakancsainkra, amik jelentősen növelik biztonságérzetünket a havas terepen. A hágóvasak használata a helyszínen könnyen és gyorsan elsajátítható. A túra egyébként nem tartogat semmilyen különleges nehézséget számunka.
- A gyalogtúrák teljesítéséhez összességében sportos, de nem kimagasló erőnlét szükséges. Fontos a túrázási tapasztalat, ezen felül pedig nagyon lényeges a megfelelő felszerelés.
- A túrákon való részvétel feltétele a magabiztos mozgáskoordináció és a lépésbiztonság. Kizáró ok bármilyen mozgásszervi, érrendszeri, szív-, illetve tüdőbetegség.
- A programban szerepel egy rafting illetve egy tengeri kajak túra is. A rafting nehézsége közepes, bár ez függ az aktuális vízállástól is. A túrához neoprén ruhát kapunk, a több fős gumicsónakokat profi helyi vezetők irányítják. A tengeri kajak túra nehézsége könnyű illetve közepes. A túra célja függ az aktuális időjárástól; ideális esetben a Lago Grey jéghegyeihez evezünk, szeles, esős időben a Serrano folyón teszünk egy vízitúrát. Egyik útvonal sem kíván a résztvevőktől különleges erőnlétet, továbbá nem szükséges a tengeri kajakok használatának ismerete sem, mert mindez a helyszínen könnyen elsajátítható.