Suszter István aktuális útjai


Koppints erre az ikonra majd add hozzá a Baraka honlapot a főképernyőhöz!
Izland lélegzetelállító természeti csodák országa, ahol néha olyan érzés kerít hatalmába, hogy nem is ezen a bolygón vagy. Trollokkal, tündérekkel vigyázzatok!
Katalin
Izland
Sziklás hegyek, fenyvesek és smaragdzöld patakok közt tekerni, tekerni, tekerni!
Zsuzsanna
Kerékpártúra három országban
A sokunk által régóta kedvelt Isztria partján és belső hegyvidékein tekertünk, autós turisták által soha nem látott részeken, csodaszép tájakon. Ezt csak BARAKA bringtúrával lehet átélni!
László
Parenzana kerékpártúra
Az Azori-szigetek a nyugalom földdarabjai! Azok vállalkozzanak erre az utazásra, akik szeretnének különleges, egyedi természeti szépségeket, sajátos emberi életkörnyezetet látni, sokat kirándulni, akik szeretnének kikapcsolódni egy kis időre, távol lenni az otthoni stressztől, a városok zajától.
Éva
Azori-szigetek
Nagyon tetszik az, hogy amikor szükség van profi segítségre (pl. kajakozas), akkor mindig ott vannak a túravezetők és lehet számítani rájuk, de amit az utas maga is képes önálloan teljesiteni (pl. városnézés), azt megteheti a saját igényei szerint, mert békén hagyják és nincsenek erőltetett közös programok.
György
Vízitúra a Moldván
Finnország, illetve Lappföld nekem önmagában óriási élmény volt, de a husky szánhúzós nap, és az Aurora házban töltött esték voltak a legfelejthetetlenebbek, amellett, hogy az összes program nagyon kellemes élmény volt. Minden nagyon jól szervezett volt, az idegenvezetőnk pedig abszolút profi.
Andrea
Lappföldön a sarki fény nyomában
Mint tudjuk, a csodák a komfortzónán kívül történnek. Néha ki kell merészkedni, bátornak lenni és várni a csodát. A többit odaszervezi a Baraka. Feszegesd a határaid, hogy ne felejtsd el a lényeget!
Erika
Thaiföld
Ha vkinek nincs társasága az utazáshoz, akkor is bátran jelentkezzen, mert a túra során rengeteg új barátot lehet szerezni. Kellemes kerékpározás, gyönyörű helyeken áthaladva, remek társaságban, csodálatos élmény volt.
Anikó
Prága-Drezda kerékpártúra
Négyszer voltam már a Passau-Bécs kerékpárúton és nem zárom ki, hogy ötödször is visszamegyek.
Szabina
Passau-Bécs kerékpártúra
A túrák megmutatták nekem, hogy sokkal többre vagyok képes, mint gondoltam. Emellett persze rengeteget gyönyörködtem a tájban, és jól éreztem magam az utastársaimmal.
Panna
Dolomitok, Val di Fassa
Egy Baraka túra szinte azonnal kiszakít a hétköznapok világából, és pár nap alatt annyi különleges élményben lesz részed, amennyi máskor hónapok alatt gyűlik csak össze.
Gáspár
Csehország
Bárki el tud utazni Cesky Krumlovba, és bárki tud bérelni kajakot, de a Baraka olyan tartalmas programot állított össze, amit itthonról önállóan lehetetlen leszervezni, és a 4 napos út annyi élményt nyújt, hogy sokkal hosszabbnak tűnik az utazás.
György
Vízitúra a Moldván
Pontosan megszervezett, kiváló túravezetőkkel kísért, élményekben gazdag és kalandos utazást kerestünk és találtunk a Barakánál. Csoportos utazás esetén többé nem is gondolkodunk másban, teljes szívből és bátran ajánlom mindenkinek!
Eszter
Kuba
Csak pozitív élményem van, mindig jó veletek túrázni. Nagyon kedves a csapat, jó a szervezés; talán azt szeretem a legjobban, hogyha épp arra van szükségem, "egyedül" gyalogolok, de közben mégsem vagyok egyedül, ha pedig társasági élményre vágyom, az is megvan.
Borbála
Kéktúra
'Ezerarcú Malajzia' - nagyon tetszett, hogy Malajzia sokoldalúságát megismerhettük, úgy mint a hegyeket, a dzsungelt, a városokat és a tengerparot. Rendkívül változatos volt!
Ida
Malajzia
Lankás dombok, szépséges kis középkori városkák, finom borok, szikrázó napsütés, és persze a dolce vita életérzés – ha ezekre vágysz, akkor ott a helyed a Toszkána utazáson.
Krisztina
Toszkána és Umbria
Magashegység szubtrópusi környezetben az óceán közepén, csodálatos helyek, remekül összeállított program, és igazi "Baraka feeling".
Bogáta
Madeira
A név kötelez. A Baraka garancia a minőségi, színvonalas, biztonságos, fiatalos, jókedvű utazásra. Jó emberek gyűjtőhelye!
Olívia
Kuba
Tapasztalt túravezetők irányításával barangolhatod be a Dolomitok vadregényes tájait, úgy hogy közben kellemesen elfáradtál és rengeteg látnivaló kísér az utadon. Tarts velük és éld át ezt a fantasztikus élményt!
István
Dolomitok, Val di Fassa
Indulj nyitott lélekkel, és az élmény garantált. Ne félj az ismeretlentől, jó kezekben vagy!
Dénes
Izland
Nagyon látványos a Gemenci erdő a vízről nézve, remek kikapcsolódás volt egy hétvégét ilyen nyugodt környezetben eltölteni. A túrák hossza ideális volt, a túravezetők gondoskodtak ezúttal is a jó hangulatról.
Barbi
Vízitúra a Gemencen
Nepálba nem vissza-, hanem hazatértem. Az a csodálatos lelki béke, amit a hegyek között éreztem, máshol nem adatik meg. Olyan, mint egy jó értelemben vett „szer”. Könnyű rászokni, de „lejönni” nem lehet róla. Azt hiszem, ezt az egész csoport megélte, átélte. Jó volt itt, és úgy érzem jó lesz itt újra.
Zsófia
Nepál
Ha szeretnél azúrkék-smaragdzöld tengerben fürdeni, csodálatos szigetek girbegurba hangulatos utcácskáin csavarogni , vagy a vulkánok sokszínűségét közelről látni, ezt az utat ne hagyd ki!
Ildikó
Lipari-szigetek
Szerettem Kubát! Színes volt, változatos. Gazdag és szegény, romos és káprázatos. Kuba élt, nevetett, dalolt és táncolt. Szerettem a színét, a szagát, az ízét, mert emberi volt – olyan, amire gyermekkorom óta sehol sem leltem rá.
Anikó
Kuba
Partnereink:
Air Partner |
iJoe
Fejlesztő: Arteries Studio
Baraka Utazási Iroda - Minden jog fenntartva
Hírek, utazások, hasznos tippek
A gyorsabb böngészésért